A Hazáért mindhalálig! – XX. Doni Emléktúra

Immár huszadik alkalommal indult útnak a Doni Hősök Emléktúra. A jubileumi rendezvénysorozat ünnepi megnyitóját január 16-án, csütörtökön este tartották Székesfehérváron.

Az 1943-as doni katasztrófa áldozatai előtt tisztelgő esemény szervezői tizenkét különböző útvonalon rendeznek megemlékezést az elkövetkező hetekben. A kezdeményezéshez évről évre egyre többen csatlakoztak, ma már az ország 70 településén több ezren gyalogolnak tiszteletük jelképeként.

A jubileumi programsorozat központi nyitó eseménye a székesfehérvári Szent Imre templomban emlékmisével kezdődött.

Ezt követően a megjelent hat menetszázad tagjai katonás rendben sorakoztak fel a Városháza téren, ahol Sáfár Albert dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnök támogató helyettese köszöntötte a megjelenteket.

Ezután dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere szólt a résztvevőkhöz: „Székesfehérvár történelmi szerepét nem élhette volna meg a múltban és a jelenben sem úgy, hogy ne kapcsolódtak volna hozzá katonák, katonacsaládok. Így válik ugyanis egy település katonavárossá. Egy ilyen városnak azonban emlékezni nem csak lehetősége, hanem kötelessége.”

A szokásoknak megfelelően Jásdi Balázs tartalékos főhadnagy, a Magyar Tartalékosok Szövetség hagyományőrző tagozatának vezetője átadta a menetszázadok parancsnokainak a Magyar Honvédség Parancsnokának díszparancsát, amely jelképesen utasítást ad a tervezett menetek végrehajtására.

A nyitóünnepségen iskolánkat képviselve Ángyán Csaba, Lángi Csaba, Vörös Adrián tanulók és jómagam vettünk részt.

A Fejér Menetszázad másnap január 17-én pénteken Székesfehérváron, a Hősök terén alakult meg. Az ünnepség keretében Lehrner Zsolt, Fehérvár alpolgármestere adta át a város nevében a menetzászlót. A menetszázad tucatnyi létszámmal alakult meg, amelyhez immár a Székesfehérvári Szakképzési Centrum diákjai is csatlakoztak, kb. 60 fővel.

Ezt követően útnak indult az emléktúra, melynek résztvevői valós teljesítménnyel tisztelegtek a Don-kanyarban harcolt, elesett, eltűnt vagy hadifogságba esett honvédek előtt.

A Fejér menetszázad tagjai iskolánk részéről Vieger István szakoktató, és Veszeli Dénes, Bognár Dominik, Majoros Dániel, Tar József, Knausz Kornél és Parádi Viktor tanulók voltak.

A pénteki napon ezt követően Sárkeresztesre vezetett a menetszázad útja, ahonnan következett a Zámolyra történő gyalogtúra. A zúzmarás, fehérre színeződött erdei növényzet különösen meghitt, ünnepi hangulatot teremtett a megemlékezők számára.

A túra mementójaként Zámolyon, a Kopjafáknál történő megemlékezés során elhangzott egy Doni katona leveléből egy megrendítő idézet:
„Drága Anyukám!
Istentelen hideg van. Itt ülök a géppuskám mellett és a kezem az üres csajkához fagy. Tudom, hogy mire ezt a lapot megkapod, addigra én már nem fázom és elmúlik az éhségem is. Itt halunk meg. Kérlek, hogy ne haragudj rám!”

A napi megemlékezések és a kiadós túra után kb. 18:30-kor véget ért a menetszázad pénteki napja.

Január 18-án, a szombati napon a Menetszázad Pákozd felé vette az útját. Ezen a napon már nem tartottak tanulók a csapattal.

Iskolánkat Vieger István szakoktató képviselte ezen a napon is. Az első megálló az Aranybulla emlékműnél volt, ahol koszorúzásra került sor.

Az Aranybulla emlékmű után Pákozdra vezetett tovább a Fejér Menetszázad útja, ahol előbb a település központjában lévő emlékműnél tartottak megemlékezést.

Később a Katonai Emlékparkban zárták a napi menetet.

Január 19-én vasárnap Székesfehérváron, a Szentlélek temetőben zárult a négy napos emléktúra, ahol külföldi vendégeink megemlékeztek hazájuk itt nyugvó katonáiról.

A négy napos rendezvény kiváló hangulatban telt, a Fejér Menetszázadban új ismertségek, barátságok köttettek. A résztvevő tanulók és pedagógusok kicsit kilépve a komfortzónájukból, a megszokottaktól eltérő körülmények között is kipróbálhatták magukat.

Köszönjük a lehetőséget a Matasz Fejér Megyei Szervezetének, hogy kipróbálhattuk magunkat a túra során és gratulálunk a jól megszervezett és kivitelezett túrához.

Találkozunk jövőre, a XXI. Emléktúrán.

Székesfehérvár, 2020. január 20.                                                                                                                                               Kulcsár Csaba

                                                                                                                                                                                                  Honvédelmi Szakkör vezető